Álmaimban elröpülök a Szigetre. Egy olyan szigetre, amely érintetlen, háborítatlan. Felemelkedem, és pillanatok alatt már felülről látom a szobát, a házat majd a várost, ahonnan indulok. Nem félek. Kitárom karjaimat, és repülök. Nem fázom, nincs melegem, a kelő nap csiklandozza arcomat, mint Ikaroszét hajdanán. De nem merészkedem közelebb a naphoz.
Elsiklom a város felett, nemsokára kirajzolódnak alattam a táj, a hegyek körvonalai. Dombok, fenyvesek, házak… Mint egy láthatatlan repülőszerkezet, haladok tovább. A Sziget felé tartok. Álmaim szigetére.
Délre haladok, a tenger felé. Hamarosan megpillantom a hatalmas vizet, amelyet csipkés sziklák tarkítanak, néhol a tintához hasonlítanak, máshol türkizessé válnak a színei. Hamarosan megpillantom. Aprócska sziget, ember nem háborgatta, hófehér homokos tengerpartján csak a madarak hagyták ott lábnyomaikat. Beljebb kisebb nagyobb fák, aprócska tisztások tarkítják. Lejjebb ereszkedem, lábaim hamarosan a puha homokba süppednek. Megérkeztem.
Amikor elolvastam Junot Díaz Szigetlakó című mesekönyvét, elsőként ez a vízió jelent meg előttem.
Aztán egy idilli kép, amikor a nagyszülők ölébe kucorodva csillogó szemmel és szívvel hallgatják az unokák a múlt meséit. Együtt esszük a karácsonyi halászlevet és előkerülnek a fotóalbumok… Az ünnep közeledtével talán nagyobb hangsúlyt és több időt szentelhetünk ennek a merengésnek, mely fontosabb, mint hinnénk. Gyermekeink számára a legnagyobb ajándék az érzelmi biztonság és alkalmazkodóképesség, amihez az életmeséjük felfedezésére, közös megírására van szükség.
„Csak mert nem emlékszel egy helyre, nem jelenti azt, hogy nem él ott benned."
Junot Díaz Szigetlakó című varázslatos könyvében megelevenednek azok a történetek, amelyeket egy kislány távoli, ismeretlen hazájáról hallott. A gyermek – aki ismereteit úgy színesítgeti, hogy faggatja a környezetét a múltról, figyel, érez, illatokat, hangokat raktároz magának a jövőbe – szeretné megismerni a gyökereit.
Lola iskolájában mindenki máshonnan jött. Az ő iskolája a távoli helyek iskolája volt. Ezért aztán amikor Lola tanítónője azt kéri a gyerekektől, hogy mindenki rajzolja le, hogy honnan emigrált a családja, minden gyerek izgatottan néz a feladat elé. Kivéve Lolát. Ő nem emlékszik a Szigetre – még nagyon kicsi volt, amikor eljöttek. De a család és a barátok segítségével – és az ő emlékeik révén – Lolát elképesztő utazásra repíti a képzelete, vissza a Szigetre.
Önismeret, hagyományok, családi szokások megismerése játékosan, már gyermekkorban is
Mit tudnak a gyerekeink rólunk? A gyermekkorukról? Az őseikről? Fontosak-e a gyökerek, és ha igen, miért? Kellenek-e a hagyományok vagy szükségtelenek?
A gyerek az, aki érzi, hogy szükség van rájuk. Talán nem is kell megértenie, csak ismernie. A gyökértelenség szegénnyé teszi, mert sokszor csak akkor érti meg a családját, saját magát, ha tudja ezeket. Meséljünk minél többet a gyerekeknek, nem csak azért mert fejleszti a szókincset és a fogalmazást, hanem mert ebből tudja felépíteni saját magát.
A karácsony is bennünk él, de mindenkinél más, és amikor ezt a szót kimondjuk, azonnal megjelenik bennünk egy olyan kép, amely emlékeztet bennünket a múlt ünnepeire. Nem feltétlenül a vallási fogalom indít el bennünk egy jó érzést, hanem a hozzá kapcsolódó érzelmek, érzetek. Egy emlék, egy hang, egy helyszín. A bejgli illata, a szaloncukor édessége, a csillagszóró szikrázása, a meleg szoba illata. A szó: szeretet.
Mese és a lélek, avagy mentálhigiéné a családban és az iskolában
„A mai gyerekek másként működnek, mint régen, ezt nagyon sok esetben tapasztaljuk. A játék, a megfelelő vizuális inger, a mese, avagy a narratíva sokkal hangsúlyosabb, mint valaha. Ugyan sok gyerek a virtuális térben él, játszik, de ennek ellenére vagy épp ezért issza az emberi szót, a mesét, az ölelést, amit a mese, a művészet tud megadni."
A Szigetlakó egy kiváló, értékes könyv, melyre építkezve a szülők és a tanárok is fellebbenthetik a fátylat a családtörténetekről, a kultúrák közötti különbségekről is. – Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője
Érzések, félelmek feldolgozása a mesével
„Mosolyt csalni egy gyermek arcára a legnagyobb öröm és kihívás, de néha a szomorúság és a bánat is megjelenik akár egy színpadi előadáson, vagy akár a kórházban, ahol bohócdoktorkodok hosszú évek óta. Nem baj, jöjjön, aminek jönnie kell, az ukulelémmel, a mesékkel, a közvetlen kapcsolattal olyan kapuk nyíltak meg a gyerekek és az én szívemben, amit soha nem gondoltam volna."
„Fantasztikus könyvnek érzem Díaz Szigetlakóját. Bízom benne, hogy ez az érzékenyítő mesefoglalkozás bejárja majd az ország iskoláit is." – Kárász Eszter, színész, bohócdoktor
A kötődés, a közös történetek, a tisztelet ereje
A Szigetlakó egy fantasztikus történet a képzeletről, a kötődésről, a családi összetartozás és a hagyománytisztelet fontosságáról. Csodálatos mese arról, hogyan tartanak össze bennünket a közös emlékek, történetek, szokások, és az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet. Több, mint egy karácsonyi ajándék, egy életre szóló mese, indíttatás a képzelet hatalmas birodalmának megismerésére, a kötelékek, hagyományok tiszteletére.
A Pulitzer-díjas és New York Times sikerlistás Junot Díaz lírai hangnemben megírt, és Leo Espinosa által gyönyörűen illusztrált könyve a kreativitás, különbözőség, és képzeletünk azon képességének dicsérete, hogy összekötnek bennünket – a családunkkal, a múltunkkal, és önmagunkkal.